Pálinka Stand Up
Bemutatkozás
Pálinka Stand Up
Tóth Gábor Tamás
Vidéken nőttem fel, ahol a pálinka a Maslow piramis alsó rétegeiben található – akárcsak a boltok polcain, amely elhelyezés egyben egy alacsony minősítést is jelent. Ez a metafora egyszerre komikus és tragikus, mert ennek az italnak az értékei alapján a legelőkelőbb helyen kellene szerepelnie. Ezt az első kortynál még csak éreztem, de aztán a Corvinus Egyetem pálinkamester-szaktanácsadó képzése be is bizonyította, hogy igazam van.
Ugyanis egy nap arra ébredtem, hogy többet szeretnék tudni a pálinkáról, így lediplomáztam belőle. Nem vagyok főzőmester és nem is dolgoztam főzdében – egyszerűen csak rajongója és gyűjtője lettem ennek az italnak, és így született meg a Pálinka Stand Up előadás is: szabadúszó pálinka szakértőként történetek és érdekességek segítségével akarom a hírét vinni az igényes italfogyasztásnak és formálni a magyar pálinkakultúrát.
A fenti nemes célok mellett pedig a mindennapokat is szeretném színesebbé tenni – férjként, apaként, barátként és kollégaként tudom, hogy a mókuskerékből jó néha kiszállni és kiengedni a gőzt. A stressz feloldásának leggyakoribb eszközei pedig az alkohol, a humor és a társasági élet – a Pálinka Stand Up előadásban mindhármat megkapja a résztvevő! 😊
Pálinka Stand Up
Alapok
A pálinkafogyasztás alapjainak megismerése egy magyar ember számára a Himnusz után a legfontosabb dolog, hisz ez az ital egyszerre őrzi és teremti a hagyományt.
A benne rejlő gyümölcs előhívja a természetet és a gyermekkorunkat, amikor fára mászva majszoltuk a friss termést vagy amikor nagymamánk forró almáspitéje melegített fel minket egy hideg késő őszi napon.
És ott van életünk minden fontos pillanatánál, amikor családunkkal és barátainkkal közösen ünneplünk meg egy-egy jeles eseményt.
Ha pedig külföldre szólít minket a sors, akkor pálinkánk a sokszínűségével és temperamentumával büszkén fogja hirdetni magyarságunkat.
A Pálinka Stand Up Alapok csomagja megadja azt a fundamentumot, amellyel igazi magyar házigazda válhat belőlünk és egyben lelkes hírvivője is hazánk nemzeti italának!

Különlegességek
Mai rohanó világunkban az emberi kapcsolatok nagy része a virtuális világba helyeződött át, ahol az információs zűrzavarban csak úgy lehet kitűnni, ha az ember meghökkentő és egyedi.
Szavak helyett képekkel és videókkal mondjuk el azt, ami szerintünk érdekes, azzal a céllal, hogy szeressenek, emlékezzenek és felnézzenek ránk.
A Pálinka Stand Up Különlegességek csomagja abban segít, hogy mindezt a való életben, családtagjaink, barátaink és ismerőseink körében érhessük el – olyan különleges párlatok titkát árulja el, amelyek ismeretével igazi pálinka szakértővé válhatunk. A megszerzett tudással továbbá képesek leszünk személyre szabott ajándék-pálinkát választani, illetve izgalmat csempészni az otthoni gasztronómiába.
A csomagnak nem kötelező, de ajánlott előfeltétele az Alapok csomag.

Pálinka Stand Up Est
Mindent és gyorsan akarunk – társadalmunk egyik ismérve lett. Nem tudok – és nem is akarok – szembe menni a trenddel, csupán kontrollálni azt.
Ha a pálinka sztereotip megítéléséből indulok ki, akkor a 22 pohár pálinka elfogyasztása egy este alatt a csúnya lerészegedést jelentené – de nem egy Pálinka Stand Up Est előadáson!
Az tény, hogy teljesen belemerülünk a pálinkák és párlatok világába, de közben végig élvezzük az ízeket és illatokat, hidratálunk és fogyasztunk, hogy aztán már másnaptól élményként emlékezzünk az estére és hirdessük, amelyre járunk: a pálinka egy igazi kincs!